Hónapok óta vártam, hogy megjelenjen. Végre egy új nagyregény, mind terjedelmében, mind megjelenésében, de még fontosabb, hogy a tartalmában is nagy! Elfogult vagyok, persze, King szerintem az egyik legjobb író. Hogy miért gondolom ezt, annak rengeteg oka van, egy korábbi bejegyzésben megpróbáltam összeszedni a legfontosabb érveket. Az intézet elolvasása után sem változott a véleményem, továbbra is csak azt tudom mondani, hogy mindenki olvasson Kinget, sokat! :)

"Az éjszaka közepén Luke Ellis szüleit brutálisan meggyilkolják a saját házukban, őt pedig elrabolják. Másnap Luke egy intézetben ébred egy ugyanolyan szobában, mint a sajátja, mellette pedig hasonló szobák nyílnak, bennük hasonló fiúkkal és lányokkal: mindannyian különleges természetfeletti képességekkel rendelkeznek.

Az intézet röviden megfogalmazva egy igazi King-regény, a megszokott hangulattal, modern köntösbe csomagolva. Mint oly sokszor, ismét gyermekek állnak a középpontban, akik bizonyos szempontól különlegesek, más szempontból viszont nagyon is hétköznapiak. És épp a hétköznapiságuk az, ami segít az olvasónak az azonosulásban, de legalább is a saját problémák, traumák, félelmek felismerésében. A Mester szereti a gyerekekről, fiatal tinikről szóló történeteket. Valószínűleg egy kedves barátom fogalmazta meg a legjobban: nem utálja őket, annak ellenére, hogy rengeteg szenvedésnek teszi ki őket (AZ, Állj ki mellettem!). Sokkal inkább arról lehet szó, hogy nagyon erősen foglalkoztatja az az átmeneti életszakasz, amikor megváltozik minden. Amikor a gyerekből felnőtt lesz, még minden zavaros és új neki, sokszor félelmetesnek és kilátástalannak tűnik az élet. Ennek a kilátástalanságnak és a rettegett felnőtté válásnak a metaforájaként is értelmezhető a regény. Láthatóan nem csak kedveli, de érti, érzi is, amiről ír, nagyon pontosan fogalmazza meg a gyermeki lét apró, titkos rezdüléseit.

Nem lehet elmenni szó nélkül az elmúlt évek egyik legnagyobb hatású sorozata, a Stranger Things mellett, amire nagyban hatott King munkássága. Az intézetben pedig visszaköszön az érzés, ami a sorozat nézése közben elkapja az ember. Nosztalgikus, izgalmas, borzongató, de nem túl ijesztő. A párhuzam persze adja magát a témából fakadóan, a különleges képességű gyerekek képezik a nyilvánvaló közös pontot.

A könyv egyetlen hiányossága talán épp abban rejlik, ami általában King erőssége, a jellemábrázolásban. Kedveltem a gyerekszereplőket olvasás közben, a felnőtteket pedig nem szerettem. De senkivel sem azonosultam, senkit sem gyűlöltem. Valahogy a karakterek nem engedtek olyan közel magukhoz, mint általában. Miután végigolvastam, néhány nappal később már egyetlen szereplő nevét sem tudnám felidézni. De talán ez nem is baj, hiszen nem az a fontos, hogy kikkel történt meg ez a szörnyűség, hanem épp az, hogy ha nem vigyázunk, bármikor bármelyikünkkel megtörténhet.