Ez volt az első találkozásom Gerlóczy-val, de gyaníthatóan nem az utolsó. Ez egy jó regény, egy jó magyar regény. Hangsúlyosan magyar, a maga jó és rossz tulajdonságaival, kisszerűségével, jól ismert alakjaival.

A történet Pesten játszódik, a korhűen dokumentált, aprólékosan bemutatott fővárosban, ahol az olvasó szinte együtt éli át Márczy Lajossal a kisszerűségben dagonyázó, épp csemegepultosnak állt íróval a kalandokat. Lajos nem egy szimpatikus figura, nem olyasvalaki, akivel szívesen azonosul az ember. De még csak nem is olyan  férfi, akivel szívesen ápolunk mélyebb kapcsolatot. Egy sört talán meginnék vele, bár vélhetően ilyen rövid idő alatt is tűpontosan megítélne (talán nem is tévedne túl nagyot), és patikamérlegen adagolná a sértéseket, kedve szerint: ha rossz napja van, hamar elüldözne, ha jobb a kedve, megpróbálna elcsábítani. De az utóbbit sem túl kedves stílusban tenné.

Görbe tükröt (milyen elcsépelt kifejezése, de mégis kénytelen vagyok leírni) tart az emberek, a világ, a főváros és a vidék elé. Mindent és mindenkit kritizál, kivéve Jolit, a csemegepultosok gyöngyét. Mert Joli önazonos. Olyan, amilyen, nem akar másnak látszani, nem tetszeleg szerepekben. Csemegepultos és kész. Ez tetszik Lajosnak, aki pedig maga is színlel, most épp azt játssza, hogy ő is csemegepultos.

A főhős (kicsit sem hősies) kiváló emberismeretről tesz bizonyságot, minden vevőt és minden nőt kiismer, beazonosít és megítél egy pillanat alatt. És Lajos tévedhetetlen. Épp ezért nem okoz neki problémát ágyba vinni bárkit, annak ellenére, hogy egyre jobban undorodik a női testektől, jobban, mint a pultban heverő lókolbászoktól.

Egy idő után az ember kiismeri a piacra járókat. Nincs szükség már szavakra. Már messziről látom, hogy ki érkezik. Vásárló vagy bámészkodó. Vevő vagy nézelődő. Határozott vagy határozatlan. Határozott vagy határozatlan céllal. Olvasok a tekintetekből. A testtartásokból. A homlokráncolásokból. A szemöldökök kígyózásából. A zacskók számából, fajtájából, összetételéből. A kosarakból. A bevásárlókocsikból. Tudom, kit kell bátorítani és kit békén hagyni. Kin segíteni, és kit megkérni arra, hogy segítsen. Ki csábul el, ha ajánlok valamit, és ki veszi ezt tolakodásnak. Tudom, ki lesz zavarban, ha mégsem vesz semmit, ki lesz az, aki szégyelli, hogy nincs pénze, és ki nyújtja majd felém fölényesen a húszezresét, hogy csak ilyenje van.

 Cinikus, keserűen életszagú, szinte bántóan vesébe látó regény ez, melyet csak azoknak javaslok, akik nem érzik magukat kellemetlenül attól, ha olykor-olykor magukra ismernek, nem a legjobb színben feltüntetve. Akit viszont ez nem rettent el, annak szívből ajánlom Gerlóczy művét, még ha a végére talán egy picit túl sok, túl tömény a keserűségét alkoholban feloldó ideiglenes csemegepultos története.