Mindenki azt mondja, ez egy nagyszerű lehetőség. Szerintem kiszúrás. Már hetek óta próbálkozom, de egyszerűen nem megy. Félek, hogy amit szépnek hiszek, az valójában csúf. Ami üdének és ragyogónak tűnik, az rothadt. Nem tudom, képes leszek-e időben dönteni. Ha nem, akkor itt ragadok örökre, ami nagy szívás lenne. Már csak 6 napom van hátra, és döntenem kell. Mennyivel könnyebb volt, amikor csak úgy beosztottak, nem rajtam múlt. Lehet, hogy például a legutóbbi is elég rosszul sikerült azzal az arabbal, meg a többi fegyveressel és a végén a bombával, de legalább mondhattam, hogy ezt nem én akartam. Kellett nekem hősködni, feláldoztam magam, és tessék, mi a jutalom?! Na jó, eldöntöttem, ma választok, essünk túl rajta. Végül is, ha nagyon mellé nyúlok, akkor is csak 60, legfeljebb 70 évet kell kibírni. Az szinte semmi.

Lassan, szinte alig mozogva hajol egyre közelebb és közelebb a kulcslyukhoz. A rettegése tapintható, a szaga már-már elviselhetetlen. A szemét szorosan zárva tartja, míg nem érzi, hogy a szempillái a hideg, rézszínű fémet súrolják. Akkor vesz egy mély levegőt, és hirtelen, mintha ragtapaszt tépne le, kinyitja. Néhány másodpercig fel sem fogja, amit lát. A férfi teljes testsúlyával a nő csuklóján térdel, szinte kettéroppantja a vékony csontokat. A nő vöröses haja csapzottan tapad az arcára, a szeme nem látszik. Teste görcsösen ívbe feszül, de hiába próbálja levetni magáról a férfit, képtelen mozdulni. Biztosan sikítana, ha nem nyomulna a torkáig valami hatalmas dolog. A gyors, pumpáló mozdulatok miatt öklendezni sincs ideje.

Elkapja a fejét, hátraugrik, majdnem hanyatt vágódik. Ki van zárva. Ezek nekem nem kellenek, az biztos. Ez amúgy sem a megfelelő mód ahhoz, hogy odakerüljek.

Remegve lép a következőhöz, de kivételesen kellemesen csalódik. Fiatal lány ül lovagló ülésben egy alig 16-17 éves fiú ölében egy autó hátsó ülésén. Esetlen mozdulatokkal próbálkozik, túlságosan hevesen dobálja a testét, vonaglik és nyögdécsel. A fiú próbálja megtalálni szájával a lányét, de ez ebben a pózban lehetetlen, így egy suta mozdulat után inkább a mellek közé temeti az arcát és próbál együtt pulzálni.

Nem rossz, de talán túl fiatalok, nem akar véletlen lenni. Azt akarja, hogy végre szeressék. Hátha a következő.

Harmincas pár, hangulatos félhomályos szobában egy hatalmas franciaágyon. Összefonódnak, a nő sarka ütemesen csapkodja a férfi izmos, barna fenekét. Csókolóznak, simogatják egymást, miközben tökéletes összhangban hullámzik izzadt testük. Abbahagyják a csókolózást, picit eltávolodik egymástól az arcuk, a nő szája nyitva, egyre gyorsabban zihál.

Nem akarja megvárni a végét, döntött. Ők azok, ez már egészen biztos. Csukott szemmel megragadja a kilincset és elindul. Ebben a pillanatban a szoba ajtaja kivágódik, és egy hatalmas, izmos, rettentően dühös férfi ront be. Lerántja az idegent a feleségéről, aki remegve húzódik az ágy sarkába, miközben a lepedővel próbálja takargatni magát.

Órákkal később a fürdőszoba padlóján fekszik a nő, már nem sír. Összevert, sebekkel borított testének minden porcikája lüktet, az összes fájdalomreceptora egyszerre tüzel. Észre sem veszi a combja tövétől lefelé induló vékony vérpatakot. Fogalma sincs, hogy épp most vetél el.