Mit tennél, ha találkoznál valakivel, aki teljesen felforgatja az életed, elvarázsol, fantasztikus új élményeket kínál? És mi lenne, ha tudnád, hogy csak rövid ideig tarthat, néhány hónap mindössze, aztán talán soha nem látod többé? André Aciman hősei az idő rövidségével mit sem törődve hagynak maguknak lehetőséget, hogy megismerjék egymást, megtapasztalják az eddig ismeretlen érzéseiket, és nagyon finoman, lassan, lépésről-lépésre közelednek egymáshoz. Míg végül olyan közel jutnak érzelmileg, fizikailag, mentálisan és lelkileg, amennyire csak lehetséges.

A kamasz Elio és a néhány évvel idősebb doktorandusz, Oliver szerelmének története az egyik legromantikusabb sztori, amit valaha olvastam. Szép és érzékletes regény, olykor megkapóan esetlen hősökkel, elképesztő, varázslatos hangulattal. Intelligens mű, intelligens szereplőkkel. Egy pillanatig sem az a fontos, hogy két fiú kapcsolatáról van szó, sokkal inkább az, ahogy két ember a vágyainak lassan engedve egyre közelebb kerül egymáshoz, végül minden félelmét legyőzve beteljesül a szerelmük.

Az a fajta szabadság, már-már szabadosság, ami a regény minden sorából süt, eleinte talán fura és ismeretlen lehet sok olvasó számára. De aztán egyre inkább magával ragad és elvarázsol a történet. Mintha együtt bicikliztem volna velük a bájos olasz településeken, amikor pedig egymásra találnak, nem akartam szemérmesen elfordulni. Mert olyan természetes és szép az egész, az esetlen mozdulatok, félős tapogatózások, bizonytalan csókok.

Titkolják a szerelmüket, sokáig maguk előtt is. Nem mintha bárki is (nyíltan) elítélné őket, rendkívül nyitott gondolkodású, liberális közeg veszi körül őket. Talán csak maguk sem hiszik, hogy ez történik velük, nem értik, nem voltak rá felkészülve. Sosem hitték volna, hogy egy férfi lesz az, aki ilyen hatással lesz rájuk, aki megmutatja, hogy milyen elemi erejű lehet a vonzalom egy másik ember iránt.

A szenvedélyes jelenetek olykor meghökkentő kifejezései nem zökkentenek ki az élményből, teljesen természetesek a fiúk, különösen Oliver szájából elhangzó naturalista szavak. Hiszen egy ilyen helyzetben teljesen természetes, ha kimondja, amit gondol, érez, ha nevén nevezi a dolgokat.

A könyvből Luca Guadagnino  rendezett varázslatos filmet. A képsorok szinte tökéletesen visszaadják a könyv hangulatát, azt a hangulatot, ami miatt bármikor szívesen újraolvasnám a könyvet és újranézném a filmet, és hagynám, hogy megint magával ragadjon.