Vannak olyan könyvek, amiket egyszerűen nem lehet megszerezni. Égre-földre keresi az ember, és egyszerűen nincs, elfogyott. A sötétség fejedelme is írt néhányat, aminek ez a sorsa. Ezért amikor egy antikvárium kirakatában megláttam azt a kötetet, azt a bizonyosat, nem akartam hinni a szememnek. Sokáig csak álltam, olyan közel hajolva a jobb napokat is látott üveghez, hogy szinte hozzáért az orrom. A leheletemtől bepárásodott, lazúrossá vált a kép, de akkor is ott volt! Rögtön tudtam, hogy az enyém lesz. Akartam, úgy akartam, mint még soha semmit. Talán egykor egy fiú szerelmére vágytam ilyen őrült, eszelős módon. Az sosem lett az enyém. De majd most ez! Kerül, amibe kerül, megveszem, dédelgetni fogom, úgy vigyázok rá, hogy évek múlva is ugyanilyen állapotban lesz. Nem eshet karcolás a borítóján, nem gyűrődhet meg egyetlen lap sem.

Óvatosan a kilincsre csúsztattam a kezem, elmormoltam egy imát, majd finoman lenyomtam. Amikor beléptem, olyan érzés fogott el, amit egy újdonsült apuka érezhet a szülőszoba küszöbén állva. Hosszú percekig csak lézengtem, nézelődtem, nem szólt hozzám senki. Hamarosan az addigi egyetlen vásárló távozott, ketten maradtunk az eladóval. Mikor megkérdezte, segíthet-e, meg kellett köszörülnöm a torkomat, mert hirtelen úgy éreztem, egy hangot sem tudok kinyögni. Végül meglepően érthetően és határozottan mondtam, hogy a kirakatból szeretném azt a könyvet. A szája sarkában megjelent egy gúnyos félmosoly, majd anélkül, hogy megmozdult volna, foghegyről odavetett egy számot. Egy hatalmas számot. Először azt hittem, valamit félreértett, mígnem lassanként tudatosult bennem, hogy ez az ára. Elsápadtam, megfordult körülöttem a világ. Tudtam, hogy nem lesz olcsó, de ez több volt, mint amire számítottam. Több volt, mint amennyit egy könyvre szánnék. Sokkal több. De ekkor már nem volt visszaút, akartam. Finoman bólintottam, és halkan annyit mondtam, kérem. Rosszul leplezett meglepődéssel kászálódott fel székéről, és úgy indult a kirakat felé, mint aki azt hitte, ezt az utat nagyon sokáig nem kell még megtennie. Kiemelte a kincset és elém helyezte a pultra. Örültem, hogy nem adta a kezembe, még a végén elejtettem volna, annyira izzadt a tenyerem. Egy ujjal félénken végigsimítottam rajta, majd elkaptam a kezem és a tárcám után kezdtem kotorászni. Gondolatban már messze jártam, otthon, a kényelmes olvasó fotelemben kucorogtam. Alig vártam, hogy hazaérjek. Megkérdezte az eladó, hogy előbb nem lapozok-e bele, de csak legyintettem, mielőbb el akartam indulni.

A buszon nagyon nagy volt a kísértés, hogy elővegyem, legalább a fülszöveget elolvassam, vagy talán a bevezetést. De erőt vettem magamon, és csak az egyik kezemet csúsztattam finoman a táskámba, hogy érezzem, ott van, nem képzelődöm. Amikor végre hazaértem, kényelmesen elhelyezkedtem és kinyitottam, megcsapta az orromat a régi könyvek ismerős illata. Kis híján elsírtam magam a boldogságtól. És akkor elkezdtem olvasni. Hosszú-hosszú órákon keresztül hagytam, hogy elvarázsoljon, ismeretlenül is ismerős tájakra kalauzoljon, borzongasson, megnevettessen, elérzékenyítsen. Átadtam magam, a lelkem az élménynek. Pont olyan volt, amilyennek mindig képzeltem, sőt még annál is jobb. Éveken keresztül álmodoztam róla, és most végre itt volt. Egészen a végéig nem tudtam, hogy mi lesz a szereplőkkel, akiket néhány óra leforgása alatt megkedveltem, a barátaimmá fogadtam, akikkel együtt átéltem a hihetetlen kalandokat. Az események csúcspontján, amikor a számomra legkedvesebb hős élete egy hajszálon függött, még a lélegzetemet is visszatartottam. Várakozással telve lapoztam, és… Semmi. Csak az utolsó fejezet kitépett lapjainak megsárgult csonkjai.