Milyen az, amikor a pilóta, a háborús hős, a diplomata önéletrajzot ír? Zseniális, magával ragadó, feszültséggel teli. Fikciós elemekkel átszőtt regény ez, mely lazán kötődik a valósághoz, mégis újra meg újra felbukkannak az ismert tények, a háború borzalmai, mindez persze átitatva Gary fantasztikus képzeletével. Önkritikus, humoros stílusa, a vészterhes időkben is optimista életfelfogása teszi letehetetlen remekművé ezt a keserédes történetet.

A szerző visszaemlékezése szubjektív, mindig a számára fontos dolgokat állítja fókuszba. Természetesen az anya a múlt legfontosabb építőköve, az állandóan cigarettázó ikonikus nőalak, akivel bár szélsőségesen hullámzó a viszonya, imádják egymást, olykor szinte már természetellenes módon.

Fognak ők még csodálkozni. Egyszer majd arany betűkkel lesz bevésve a neved az iskola falaiba. Holnap bemegyek, és felolvasom nekik a legutóbbi verseidet. Színésznő voltam, nagy színésznő, tudok verset szavalni. Te leszel az új D’Annunzio! Az új Victor Hugo! Nobel-díjat fogsz kapni.

Az anya karaktere kísértetiesen hasonlít az Előttem az élet Rosa mamájához, a két regény egyébként is szoros kapcsolatban áll egymással, olykor szinte párhuzamosak az elmesélt események. Egy kevésbé tehetséges író esetében talán az egyiket a másik vázlatának, másolatának éreznének, de Gary két mesterművet, önállóan is érvényes, zseniális regényt írt, melyek tovább erősítik, tovább árnyalják egymást.

Anyát fiú úgy nem gyűlölt, mint én őt abban a percben. De miközben dühödten suttogva igyekeztem megértetni vele, hogy jóvátehetetlenül lejárat a Francia Légierő előtt, és próbáltam a taxi mögé terelni, az arca hirtelen megmerevedett, az ajka remegni kezdett, és kimondta azt a tűrhetetlen mondatot, amely már régóta sűrűn vissza-visszatért:

– Szégyelled a te szegény, öreg anyádat?

A virradat ígéretében ábrázolt anya-gyermek kapcsolat korántsem tekinthető egészségesnek, az anya a saját vágyait vetíti ki gyermeke életére, saját sikertelenségét, kudarcait akarja a fia által helyrehozni. Ő pedig nem ismer más célkitűzést, csak az anyai álmokat, így teljesen magától értetődő számára, hogy ezeket kell elérni, valóra váltani. A fiú oly sok szenvedést és kudarcot él át gyermekkorától kezdve, hogy csoda, hogy nem bolondult meg. A folyamatos megfelelési kényszer, az oly korán elé tárt vágykép, a Londonból öltözködő író és diplomata alakja, akivé válnia kell majd, akivé válni fog majd, nem elvette a reményt, hanem épp ez éltette. Hiszen ha az édesanyja ezt kitalálta, ebben hisz, akkor ez így is lesz, így kell lennie. Ezért válik a történet az idővel való versenyfutássá, mikor az anya megbetegszik. Mindezt nem lehetett volna máshogy kibírni ép ésszel, csakis a humor és az önirónia segítségével, ami a regény minden oldaláról visszaköszön, tompítva a tragikus történések élét.

Keserédes, olykor torokszorító mese ez a feltétlen szeretetről és a kitartásról, melynek során az olvasó egyetlen pillanatra sem lehet biztos benne, hogy eljön-e valaha a várva várt virradat.